Tudta-e?
...hat deciliter üdítő elfogyasztásával 20 teáskanálnyi cukor jut a szervezetbe?

248. szám - 2025. május

A nagy háború és a modern világ kialakulása – 4. rész

A hadviselés változásai

A 19. század második felétől kezdődően beszélhetünk arról, hogy a fegyveres konfliktusokban megjelentek a modernitás első jelei.
WILHELM Józef | a szerző cikkei

2

Mint pl. a krími háborúban (1853-56), amerikai polgárháborúban (1861-65) a különféle gyarmati összetűzések során, a japán-orosz háborúban (1904-05), az olasz-török háborúban (1911), a Balkán háborúkban (1912-13). Ez nem csak az új fegyverek megjelenésére vonatkozott, hanem a hadviselés egészére, vagyis a katonák szállításától, egészségügyi ellátásától kezdődően, a hírközlésen át a harcok mediális megjelenítéséig. Mindezeket a változásokat nem csupán a technikai, technológiai és tudományos vívmányok szemszögéből kell megközelíteni, hanem a média (propaganda), és a harcművészet, hadtudomány (taktikák, stratégiák, fegyvernemek szerepének változása) irányából is meg kell világítani.

A nagy háború konfliktusai kapcsán általában az értelmetlen emberáldozatokra szoktak gondolni, leginkább a verduni és a somme-i csatákra, a gallipoli hadműveletre, a Bruszilov offenzívára, hogy a katonai műveletekből hiányzott a humanitás gondolata, az emberi életeket kímélő szemlélet a legfelsőbb hadvezetés körében, továbbá az intelligens hozzáállás. Ez jogosnak tűnik, mert az egész háború során férfiak milliói lettek az újfajta mészárlás áldozatai. Ez az emberi és anyagi veszteség előrelátható volt, hiszen a pacifista, lengyel-zsidó bankár és orosz államtanácsos, Jan Bloch (Bloch János) 1898-ban jelentette meg elemzését egy hatkötetes könyvben a jövendő háborúk új hatásmechanizmusairól. Művének (magyarra fordított) címe: A jövő háborújának technikai, gazdasági és politikai kapcsolatai. E munkáról Kovács Gábor, a Debreczeni M. Kir. Tudományegyetemen tartott előadásán, 1915. október 20-án a következőket mondta, ami később könyv formájában is megjelent: „Ez a könyv először is a háború technikájának tökéletes átalakulására figyelmeztet. Arra, hogy a megelőző háborúk tapasztalatait nem lehet felhasználni a jövendő háborúkban. A technikai tökéletesedés nemcsak a közlekedés és az ipari termelés terén van meg. Kiterjed a harci fegyverekre és azok hatásának fokozására is. Csak az a haladás, amely a porosz-francia háború óta, tehát 1870-71-től 1898-ig beállott, nagyobb, mint az egész fegyvertechnika fejlődése az első íj- és nyílfegyverektől 1870-ig. A XIX. század végén használt puska tizenháromszor hatásosabb, mint amit 1870-ben használtak. A francia ágyúk tűzhatása 1891-ben százhatvanhatszorta volt gyilkolóbb, mint az 1870-iki ágyúké. Az általánosan használt gyorstüzelő-ágyúk tűzhatása az 1870-iki ágyúk hatását kétszázharminc-háromszorosan múlja felül.” (…) „De ezenkívül a tüzérség találási távolságának emelkedése, a puskapor füstnélkülisége stb. teljesen átalakította a háború feltételeit. Tehát a taktikának is szükségképen meg kell változnia. A zárt csapattestek harca a jövőben teljesen kizárt dolog lesz. A katonáknak rajvonalban, állandó fedezék mögül kell harcolniok. A háborúnak állandó várszerű harccá kell átalakulnia. Az előrenyomúló csapatoknak minden előretörésnél be kell magukat ásni a földbe. Ezzel pedig a támadás csaknem lehetetlenné válik, vagy pedig csak nagy áldozat árán valósítható meg. A lovasságnak az előbbi háborúkban döntő volt a szerepe. Ezentúl már csak mellékes feladat jut neki. A változott technika következményeképpen a csatatér is sokkal kiterjedtebb lesz.” Kovács Gábor, A világháború közgazdasági okai, Hoffmann és Kronovitz Könyvnyomdája, Debreczen, 1916., 4.-5. oldal.

Hasonló előrejelzést jelentetett meg a német Wilhelm Lamszus, két évvel a nagy háború kitörése előtt, aki 1912-ben adta ki művét: Emberek vágóhídja, Képek az eljövendő világháborúból címmel. Kézzel fogható tapasztalat pedig volt, elég csupán az amerikai polgárháború rekordmennyiségű hallottainak számára gondolni (620.000 és 750.000 közé becsülik), vagy az ott kialakuló lövészárok háborúra. Tehát teljesen téves az a sokszor hangoztatott állítás, hogy a nemzeti hadseregek vezetőit az újfajta hadviselés meglepetésként érintette! Számomra úgy tűnik, hogy 1914-18 között az ókori spártaiak körében gyakorolt krüpteia gondolata elevenedett meg, aminek az a valóságalapja , hogy a világégés előtti oktatási rendszerekben igen hangsúlyos szerepet kapott a klasszikus görög kultúra, azon belül a spártai katonaállam, férfiasság, keménység (brutalitás) dicsőítése. Az I. világháború hadvezérei, és a mögöttük álló pénzügyi, politikai elit bizonyos tagjai ugyanúgy áldozták fel a saját katonáikat, mint egykor a spártaiak a rabszolgáikat, a helótákat, akiktől azért féltek, nehogy túlsúlyba kerüljenek!

Hogy a hatalmi elit tagjai miért tették volna ezt? Azért, mert a 19. század végén megkezdődött az alsóbb társadalmi rétegek (munkásság, parasztság) politikai szerveződése (szociáldemokraták, szocialisták, anarchisták, radikálisok), és az őket tömörítő pártok, szakszervezetek fellépései pedig komoly egyensúlyváltozásokat jelentettek a hatalmi játszmákban. A krüpteia kapcsán egy idézet következik a Múlt-kor magazinból. Hegyi W. György, Vadászat a helótákra vagy beavatási rítus? „A spártai rejtélyek egyike a krüpteia, az ifjak helótavadászata. Erről a különös intézményről is kevés forrásunk van, és azok is ellentmondóak, illetve nehezen értelmezhetők. A legrészletesebb leírás Arisztotelésztől származik, és Plutarkhosznak a nagy spártai törvényhozóról, Lükurgoszról írt életrajzában maradt fenn. »A spártaiak krüpteia néven ismert intézménye, amit Arisztotelész szerint Lükurgosz vezetett be, indíthatta Platónt arra, hogy elítélőleg nyilatkozzék Lükurgosz alkotmányáról. A krüpteia azt jelentette, hogy az arkhónok a legértelmesebbeknek látszó ifjakat időről időre szétküldték a falvakba; a fiúk ilyenkor csak tőrüket és a legszükségesebb élelmet vihették magukkal. Napközben szétszéledtek, és rejtekhelyeken húzták meg magukat, de éjszaka kimentek az utakra, és megöltek minden helótát, aki kezük ügyébe került. Gyakran még a szántóföldeket is átkutatták, és legyilkolták az ott dolgozó legerősebb és legkiválóbb helótákat. (…) Arisztotelész pedig azt állítja, hogy az ephoroszok hivatalba lépésük után formálisan hadat üzentek a helótáknak, hogy kiirtásukat ne lehessen törvényesen megbüntetni«” (ford. Máthé Elek). https://mult-kor.hu/vadaszat-a-helotakra-vagy-beavatasi-ritus-20161030 A nagy háború okozta zűrzavarban is lehetett törvénytelenségeket elkövetni, és a hadvezéreket sem vonták komolyan kérdőre a sok emberáldozat kapcsán, legfeljebb megfeddték, leváltották, nyugdíjaztatták őket.

Persze egyoldalú és igazságtalan tett lenne mindenkit tudatos embertelenséggel vádolni, mert a háborúban bevetett új fegyvereknek, módszereknek tényleg volt sokkoló hatása is, de egy csöppet sem kell figyelmen kívül hagyni a nacionalista ideológiai elvakultságot, fanatizmust, de leginkább az imperialista elsőbbség megszerzését motiváló pénzügyi és gazdaságpolitikai érdekeket, aminek a megvalósításáért a legvégsőkig elmentek a háborúban részt vevő országok vezetői. A győztesek busás haszonra számítottak, de ugyanúgy tisztában voltak a vereség súlyos következményeivel is, hiszen az egyenlőtlen békeszerződések gyakorlata az imperialista összetűzések közismert valósága volt a felsőbb politikai, gazdasági és katonai körök számára. Trianon igazságtalanságain csak a kisemberek sajnálkoztak őszintén, a politika részéről ez egy demagóg színjáték volt.

A nagy háború idején a korábban jól alkalmazható katonai elképzelések, stratégiák, taktikák váltak alkalmazhatatlanná. Még, ha a szembenálló felek haditervei figyelembe is vették a modern fegyverek, az újszerű szállítás, a hadi-, gazdasági- és demográfiai stb. mutatók elemzéseit, alapjaikban még a korábbi századok sikeres módszereire épültek. Az 1914 előtti szabványos, jól betanított katonai műveletek szinte egyik napról a másikra váltak teljesen elavulttá. Az új válsághelyzetek, az emberi veszteségek, a katonai vereségek nem mutattak automatikusan utat új taktikák, technikák és eljárások felé, viszont lehetőséget adhattak volna a balul elsülő akciók lelassítására vagy megszüntetésére. Erre azonban nem került sor, hanem esztelen „vérszivattyú” csatákat, összetűzéseket folytattak mégis. Lassan, fájdalmasan, próbálkozások, tévedések és értelmetlen emberáldozatok útján fejlesztették ki az modern harcászat eljárásait, s közben minden oldalon katonák tíz- vagy százezrei vesztek oda. Az első világháborús harctéri parancsnokok minden szinten megoldhatatlannak tűnő kihívásokkal szembesültek, és csak kevesen tudtak a szokványos katonai megoldások világából kilépni. A kreatív, az emberéleteket kímélő módszerek alkalmazását a katonai hierarchia megléte is gátolta. A harcok folyamán alkalmazott újdonságok sokszor a civil szférából kerültek a hadsereg gyakorlatába, és ezek is többnyire csak súlyosbították a kínszenvedéseket: pl. a vegyi fegyverek bevetése, a pszichésen sérült katonák elektrosokkos kezelése, a légi háború bizonyos elemeinek gyakorlata.

A halottak és sebesültek óriási száma nem csupán a modern fegyverek alkalmazásából, hanem az eszközök precizitásából, megnövekedett hatékonyságából is adódott. A tömegtermelés során szabványosított gyártás megbízható és pontos fegyvereket, lőszereket tudott szállítani. Ezenkívül kifejlesztették azokat a fegyvereket, amelyek már nem csak a közelharcban voltak bevethetők. Megjelentek az összetűzések helyszíneinek új dimenziói: a tengeralatti, a légi és a mélységi terep (az ellenség mögötti háttérterület). Ezek az új dimenziók szemlélet- vagy paradigmaváltást követeltek. Addig csak közvetlenül, vízen és szárazföldön ütköztek meg egymással a harcoló felek, szemtől-szemben. A nagy háborúig a lovasságnak igen jelentős szerepe volt, ez viszont a géppuskáknak köszönhetően teljesen megváltozott. A repülőgépek, zeppelinek bevetése nem csak az ellenség csapatállásainak kifigyelését tette lehetővé, hanem a levegőből való támadást is beindította. A légi-háború eljövendő borzalmairól H. G. Wells jelentetett meg regényt az első világégés előtt.  

A háború is felgyorsult, ennek hátterében egyrészt a korszerű szállítás (vasút, gépkocsi, repülő), másrészt pedig a modern kommunikáció állt. A harci műveletek tempója és intenzitása is drámai volt, ami az új fegyvereknek volt köszönhető. A gyors háború pedig még gyorsabb reakcióra kényszerítette volna a hadvezetést, de ez eleinte kivitelezhetetlennek bizonyult, a katonai masinéria ugyanis sokkal lassabban mozgott a merev, hierarchikus rend miatt. A kialakuló és jól érzékelhető változások sokkal pontosabb tervezést és aprólékos koordinálást vontak maguk után, ami szintén csak a harcok elhúzódása nyomán kezdett lassanként kialakulni, majd megszokott gyakorlattá válni.

Az első világháború nem csupán a katonák fegyveres összetűzéséről szólt. Igen komoly harcot vívtak itt egymással a korszak mérnökei, tudósai, katonai gondolkodói, stratégái is, akik az újításaikkal a saját nemzetük fölényét szerették volna biztosítani, és ezáltal igazolni a szociáldarwinizmus elméletét, hogy a legerősebb, legokosabb, legtalpraesettebb nemzetek képesek a világot a hatalmuk alá vonni. Ugyanilyen harc folyt a média, pontosabban a propagandatevékenység terén. A nemzetközi újságírásban egyértelmű volt az ellenfelek befeketítése és lejáratása. A belpolitikában egy másfajta ellentét, médiaharc jelentkezett. A háború ügye mellett uszítók szembekerültek a békepárti erőkkel. Ezt, az elit számára igen kínos, valóságot leleplező helyzetet a politikai és katonai hatalom a cenzúra bevezetésével igyekezett megoldani, de a pacifista szemléletűek hangját nem lehetett elfojtani, csupán csak tompítani sikerült.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2025 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor