Tudta-e?
...hogy a világ legrégebbi újságja Svédországban olvasható 1645 óta? A Krisztina királynő parancsára megjelent lap, a Post-och Inrikes Tidningar 2007. januárjától viszont már csak online kiadásban jelenik meg.

206. szám - 2021. november

A gyógyítás története – 5. rész

Aulus Cornelius Celsus – az orvosok Cicerója

Aulus Cornelius Celsus (született Kr. e. 25 körül; meghalt Kr.u. 50 körül) ismert I. századi római enciklopédista és korának egyik legjelentősebb orvosi írója volt. Nem valószínű, hogy Celsus (az orvosok Cicerója) maga is orvosként tevékenykedett, viszont alapos tudásról, orvosi ismeretekről tanúskodik a munkája. Életéről azonban keveset tudni.
WILHELM Józef | a szerző cikkei

5

A cikksorozat első része itt olvasható

A cikksorozat második része itt olvasható

A cikksorozat harmadik része itt olvasható

A cikksorozat negyedik része itt olvasható

Celsus nagyszerű enciklopédikus munkája, az Artes, amelyet Tiberius császár uralkodása idején, Kr.u. 25 és 35 között írt, felölelte a mezőgazdaság, a retorika és az orvostudomány „művészetét és tudományát”, valószínűleg a hadviselés, a filozófia és a jogtudomány tárgykörét is. Az egész enciklopédiából csak a gyógyító művészetekről szóló rész (De Medicina) maradt meg teljes egészében az utókorra, a többi rész elveszett, vagy csak töredékesen ismert későbbi szerzők idézeteiből. Celsus az alexandriai orvosi iskola hagyományát követte. Ő volt az első, aki számos orvosi kifejezést fordított görögről latinra, ezért is ismert, mint medicorum Cicero (az orvosok Cicerója).

Az enciklopédia orvosi része nyolc könyvből áll. Ezek: az 1. könyv az orvostudomány történetét mutatja be. A 2. könyv az általános patológiát tárgyalja. A 3. könyv az egyes betegségeket sorolja föl. A 4. könyv a testrészek betegségeiről szól. Az 5. és 6. könyv a farmakológiáról, vagyis az akkori gyógyszereket ismerteti. A 7. könyv a műtététek könyve. A 8. könyv a csontkezelés tudományát ismerteti.

A nyolckötetes mű igazi fénypontja a hetedik és nyolcadik könyv, amelyekben különösen a korabeli sebészettel foglalkozik bővebben. A szerző pontosan megkülönbözteti azokat a műtéti betegségeket, amelyek elkerülhetetlenül halálhoz vezetnek, és azokat, amelyeket a sebész még sikeresen kezelhet. Leírja az égetővas használatát a vérzések elállításánál, leírja az amputáció módjait, a bemetszések módszerét. Szól a marószerek, a kábító hatású borogatások, a sebek elvarásának és a dupla öltés technikájának használatáról. De Celsus nemcsak sebészeti technikákkal foglalkozik, hanem egy passzusban arra is rátér, hogy milyen jellemzőkkel kell rendelkeznie egy sebésznek. Ezt ma is érdemes elolvasni: „A sebész virágkorában lévő ember legyen, vagy legalábbis nem túl messze ettől a kortól. Rugalmas, határozott kéz jellemezze, amely soha nem remeg meg, a bal keze legyen ugyanolyan mozgékony, mint a jobb. A látása legyen éles; [továbbá] rendíthetetlen elmében; éppen annyi együttérzéssel operáljon, hogy meggyógyítsa, aki hozzá kerül, de nem engedi meg azt, hogy a beteg sikoltozása eltántorítsa, jobban, mint amennyire a körülmények megkívánják. Dolgozzon gyorsan és a lehető legkisebb vágásokat alkalmazza.” (De Medicina, VII 4)

A lokális gyulladás ma is érvényes négy jelét, tünetét először Celsus írta le. Ezek: Tumor (duzzanat), Calor (túlmelegedés), Rubor (vörösödés), Dolor (fájdalom). Galenus volt az (Kr. u. 129–215), aki ezekhez ötödik jellemzőként hozzáadta még a functio laesát (funkcionális elváltozás). Celsus az orvostudományi munkáinak könyveiben a szemészettel is foglalkozik, például a szürke hályogműtéttel. A 7. könyvben Celsus többek között leírja egy Ammonios nevű orvos ismert találmányát is, aki a húgyhólyagban lévő hólyagkövet egy hólyagba szúrt horog segítségével zúzta szét.

Celsus különösen Hippokratészre támaszkodott a De Medicina megírásakor. Hippokratész és Celsus írásai között több mint 100 párhuzamos szövegrészletet találtak a kutatók. Számos görög orvost idézett, köztük néhányat, akik Rómában dolgoztak. A leggyakrabban Bithüniai Aszklépiadészt említette. Cassius római orvos, aki Celsus kortársa volt, de latin nyelven írt, szintén az egyik forrása. Ám nem csak orvosok tudására támaszkodott, a római parasztnép gyógyászattal kapcsolatos néhány ismerete is belekerült a gyógyító művészetekről szóló munkájába.

Művének nagy jelentősége volt a középkorban és a reneszánszban. Celsus teljes terjedelmű enciklopédiája a középkorban nagyjából elveszett, kivéve a De medicina részt, amelyik olyan témákkal foglalkozott, amelyekről Plinius a természetrajzában csak felületesen írt. Mivel Celsus műve e tekintetben bővebb volt a közkedvelt pliniusi műnél, így a nyolc könyv túlélte a feledésbe merülést. A kései középkorban mégis elfeledkeztek Celsus munkájáról. Viszont Guarino da Verona 1426-ban újra felfedezte a De Medicinát és 1478-ban Firenzében ki is nyomtatták a művet. Így a reneszánszban ismét közkedvelt és használt művé vált e mű.

Összességében elmondható, hogy Aulus Cornelius Celsus orvosi munkája, függetlenül attól, hogy gyakorló orvos volt-e vagy sem, felbecsülhetetlen értékű a korai, császárkori Római Birodalom orvostudományának megismerése szempontjából. A mű egy igen szép áttekintést nyújt a római, 1. századi orvoslás gyakorlatáról. Nyelvezete a klasszikus latin és az írás stílusa jól érthető. Ez a tény is hozzájárulhatott a mű széles körű fogadtatásához a humanizmus és reneszánsz korában.



wikipédia

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor