Az indiai gyógyászat

Ott az "orvostudomány anyjának" is nevezik. Ennek az egészségügyi rendszernek sok jelentős része veszett el az évezredek során. Nyugaton e gyógytudomány legismertebb részét, az ájurvédát ismerik. Manapság az ájurvéda divatos, alternatív orvosi módszerré vált Európában és az USA-ban is. A védikus orvoslás minőségében teljesen más, mint a modern, nyugati gyógyászat, ugyanis az indiai rendszerben a holisztikus (egységes) szemlélet az uralkodó.

A védikus orvoslásban, általánosságban az egészségre ható tényezőknek a négy szintjét különböztetik meg. Először a környezeti hatásokat veszik figyelembe. Például az emberhez közelebb álló környezetet, mint amilyen a társadalom, a magán- és a munkakörnyezet, az élet- és munkakörülmények, továbbá a szociális környezet. Ezen kívül a távoli környezeti hatásokat is megnézik (a globális és kozmikus hatásokat). Másodszor a testi elváltozásokat diagnosztizálják, majd következik az elme (lélek) állapotának a felmérése. Végül pedig a transzcendens szint, a szellemi befolyást vizsgálják. Az ajurvéda több évszázados tapasztalati tudáson alapul. Ahhoz, hogy az ajurvédikus kezelések hatékonyságát tudományosan bizonyítani lehessen, érdemi klinikai vizsgálatokra lenne szükség, de akik ezt a rendszert alkalmazzák, azokat a gyógyulási folyamatok eredményei biztosítják arról, hogy ez egy jól bevált módszer.

Az ájurvéda vagy „a hosszú élet gyakorlata” egy alternatív gyógyászati rendszer, amely nem sürgősségi ellátásra lett kitalálva. Ez a gyógyászat az ősi India több ezer éves, hagyományos és természetes orvostudományi rendszere. Kialakulását a szent emberek, a risik látomásaival és gyakorlatával hozzák összefüggésbe. A védikus orvoslást gyakorló orvosok megfigyelésekkel, kísérletekkel és meditációval fejlesztették ki ezt a rendszert évezredeken keresztül. E gyógyászati eljárásokat az Kr.e 5. századtól kezdve jegyezték le, szanszkrit nyelven.

Az ájurvédikus gyógyászat diagnosztikai és terápiás eljárásában az első lépés a részletes ájurvédikus és a modern kórtörténet felvétele. Központi diagnosztikai eszközként a pulzusdiagnózis szolgál. A diagnózist a beteg teljes testén végzik. Ez magában foglalja az általános vizsgálatot, a pulzus és a vizelet vizsgálatát, valamint a nyelv és a szem vizsgálatát, függetlenül attól, hogy a panaszok mely testtájékon jelentkeznek. Ez nemcsak a diagnózis megtalálását szolgálja, hanem az egyéni felépítés (testi alapelv – dosha), azaz a beteg ember esetében a 3 dosha egymáshoz való viszonyának meghatározását is. A modern orvosi diagnózis eredményeivel együtt az ájurvédikus orvos ebből vezeti le a páciens egészségi állapotához és élethelyzetéhez egyénileg igazodó, megfelelő terápiát. Az ájurvédikus orvoslás célja a holisztikus (testi, lelki, szellemi és a környezeti) egészség visszaállítása. Az ehhez vezető út a tudatosság (felelősségtudat) fejlesztése. Eszközként a jógagyakorlatok, a transzcendentális meditáció, a táplálkozási ajánlások, a gyógynövénykészítmények, teák, gyógynövényolajok, az aromaterápia, a zeneterápia, az ősi hangterápia, a tisztító kezelések (panchakarma) és a gyógyító masszázsok szolgálnak.

Ebben a gyógyászati rendszerben az élet három alapelvéről (doshák) beszélnek. E három különböző életenergia: a vata (szél, levegő és éter), a mozgás elve; a pitta (tűz és víz), a tűz vagy az anyagcsere-elv és a kapha (föld és víz), a strukturális/felépítési elv. A dosha fogalma hibapotenciált jelent. Az ájurvédikus felfogás szerint ezek az elvek minden szervezetben jelen vannak, mivel a doshák együttesen teszik lehetővé a szervezet kiegyensúlyozott folyamatainak a megvalósulását. Egy egészséges szervezetben ezeknek az elveknek/energiáknak harmonikus egyensúlyban kell lenniük, különben hibákat (betegségeket) okoznak az emberben. Az ősi megfigyelések szerint minden egyénben általában egy vagy két dosha van túlsúlyban, ritkán fordul elő az, hogy mindhárom egyformán hangsúlyos. Fontos, hogy a gyakorló orvos tudja, melyik dosha dominál, van döntően jelen egy személyben, vagyis, hogy az adott betegben melyik energia/elv borult fel, mert mindegyik típus más-más gyógyszert és kezelést igényel. Az orvos vizuális diagnózis, kérdezés és az ájurvédikus pulzusdiagnózis segítségével határozza meg a doshák egymáshoz kialakított aktuális viszonyát. Indiában a doshák kölcsönös viszonyát egyébként a páciens asztrológiai horoszkópjából is levezetik (kozmikus környezeti hatás).

E módszer hazájában és a szomszédos dél-ázsiai országokban az ájurvéda államilag elismert gyógyítási mód és a modern, nyugati orvoslással azonos jogi elismeréssel, státusszal rendelkezik. Az indiai alkontinensen több mint 1,4 milliárd ember használja gyógymódként. A hagyományos, kínai orvostudományhoz hasonlóan az ájurvédát az Egészségügyi Világszervezet is orvostudományként ismeri el. Az ájurvéda jelentőségét a modern indiai egészségügyben a következő számadatok is tükrözik: csak Indiában több mint 400.000 ájurvédikus orvos van bejegyezve, valamint több mint 250 egyetemen és főiskolán tanítják, gyakorolják az állam által támogatott rendszerben.

Az ájurvéda a védikus tudományok más ágaival együtt ad egy teljes egységet. A jóga és a meditáció ezen orvoslási rendszer testvérei. E három gyakorlatot évezredek óta a test gyógyítására, valamint az emberi tudatosság erősítésére és a tudat „kitisztítására” használják. Míg az ájurvéda inkább az ember fizikai, testi dimenziójával foglalkozik, addig a jóga a testet és az elmét erősíti, a meditáció pedig a tudatot szabályozza és strukturálja.

Bár az ájurvéda egy több ezer éves hagyomány, ez az egészségügyi tanítás csak a buddhizmus felemelkedése után, Kr.e. 600 körül lépett az első fénykorába. Ezt követően számos ájurvédikus egyetemet és kórházat hoztak létre Asóka (i. e. 304 – i. e. 232) uralma alatt. Az ájurvédikus orvoslás első fénykora sokáig tartott, de hirtelen ért véget, akkor, amikor a mohamedánok Kr.u. 1000 körül meghódították India nagy részét. Az egyetemek és kórházak eltűntek az iszlám uralom alatt, és az ájurvédikus orvoslás egyre inkább háttérbe szorult, vagyis oda, ahol a mohamedán hatalom nem tudott gyökeret verni. Az iszlám elnyomást az újkorban 200 év angol gyarmati uralom követte, amelyik a nyugati, európai orvoslást erőltette Indiára. Ekkor alapították a modern orvosi egyetemeket, és a még létező ájurvédikus intézeteket pedig bezárták. Csak Mahatma Gandhi nemzeti mozgalmával állt helyre Indiában, az 1920-as években a védikus gyógyászat. Azóta először a hazájában, később pedig a nyugati világban vált egyre ismertebbé, hiszen számos embert gyógyított ki betegségéből.

Az ájurvédikus, gyógyászati tanítások azonban nemcsak az indiai és keleti orvosokat nyűgözte, nyűgözi le. Több ezer évvel ezelőtt már volt egy európai csodálója ennek az egészségügyi rendszernek. Hippokratészt, az ókori görög orvoslás legjelentősebb képviselőjét is magával ragadta ez a módszer, amely a megelőzésre fekteti a hangsúlyt, úgy, ahogy az európai orvostudomány megteremtője is ezt, vagyis a prevenciót emelte előtérbe annak idején.