Tudta-e?
Ha a Föld történetét egy évnek feleltetjük meg, akkor április eleje táján jelent meg az élet, az emberek pedig Szilveszter előtt pár perccel érkeztek.

248. szám - 2025. május

Vallási forradalmak (VIII.)

Megtestesült erények

Izrael tizenkét törzse, melyet Dávid szervezett egységes királyságba, a nagy zsidó király unokája, Rechabeám idején már két királyságra bomlott.
SÁFRÁNY Attila | a szerző cikkei

1

A kettéoszlás vallási tekintetben is megmutatkozott úgy, mint a két országrész két domináns vallási útja közötti határozott különbség. Az északi országrész, Izrael uralkodó vallási mintája az önátadás, a bizalom, a hit, az emunah erénye köré szerveződött, míg a déli országrész, Jeruzsálemmel a középpontban – ahol az élő isten lakhelye és az áldozatbemutatás szenthelye, a templom állt – a caddik-volt, a törvénykövetés, az igazzá levés útjára összpontosított a Jeruzsálemben összesereglett írástudók, papok vezetésével. Az előbbi a népies vallásosság érzelmeket összpontosító és szolgálói lelkületre ösztönző útja, az utóbbi pedig a bölcsességre, a tudásra összpontosító út, a tudós vallásosság útja.

A kettőt egyesíti magában a heszed, a tettekben megmutatkozó gyakoroló szeretet, a hűség erénye, amely ebben az összetettségében, szintetikus jellegében sokkal több mint az érzelmek emunahra jellemző puszta, önátadói lángolása, a heszedben ehhez a szolgálói, önátadói készséghez hozzákapcsolódik az igaz volt tisztasága és a bölcsessége, ez teszi képessé az érzelmei indíttatásából istenszolgálói tettekre mindig kész embert a helyes cselekvésre.

A HÁROM KÖZPONTI ERÉNY

A kulcsfontosságú biblia erények szemszögéből nézve az északi ország, Izrael vallási útja az emunah (a hit, a hűség, az isten iránti feltétlen bizalom), Júda vallási útja pedig a caddik-volt (törvénykövetés, igaz-volt, szentség, jóság) erényéhez kapcsolódik. A két erényt egyesíti magában a heszed (tettekben és bölcsességben megmutatkozó gyakorló szeretet, a szövetségi hűség). Egyesítői voltánál fogva ez az egyesült, kettéválása előtti Izrael központi erénye.

Szent Pál teológiai erényekről szóló felsorolásában a szeretethimnuszban (1Kor 13, 13) a caddik-voltra a remény (elpisz) kifejezést használja, amely a világi rabságból való megszabadulás reményére utal, de mindenekelőtt a legvégső reményre a világ végén, azaz a cedek, az igazság szerinti pozitív (magához fogadó) istenítélet reményére.

A másik két teológiai erény beazonosítása nem nehéz, a héber emunának a hit (pisztisz) a megfelelője, a heszednek pedig a szeretet (agapé).

A jobb megértéshez az is felhozható példaként, hogy az emunah a vallási értelemben vett tettemberség erénye, az általa meghatározott embert azonban nem szabad összekeverni a világi értelemben vett tettemberrel, az ösztönemberrel, aki nem az isten iránti önátadó érzelmei, az Úr iránti feltétlen bizalma, hanem világias érzelmei, az ösztönei sarkallnak cselekvésre. A caddik-volt szintén a vallási értelemben vett észemberség erénye, az ilyen embert is határozottan meg kell különböztetni a világi dolgokat hasznossági alapon kutató észembertől, akit a ráció (dianoia, ratio), s nem a lényközéppontban lakozó értelem, a szív bölcsessége (nousz, buddhi) irányít éleslátásában, mint a vallási értelemben vett észembert. A heszed a vallási értelemben vett szívemberség erénye. Az ilyen embert úgyszintén meg kell különböztetni az egoista, énközpontú, narciszoid szívembertől, amely az önszeretete az egóhoz, az önzéslényhez és hiúságközponthoz, nem pedig a gyakorló és megvilágító szeretetről felismerhető, az isteni akarathoz átvezető lényközépponthoz kapcsolódik.

A HÁROM ERÉNY KÉPVISELŐI

Az előbbi részben volt szó arról, hogy a három központi erényt miként kapcsolhatjuk a zsidó nép három államalakulatához: az északi országrész domináns útja az emunah, a délié a caddik-volt, az egységes izraeli királyság pedig a kettőt magában egyesítő alaperénynek, a heszednek a megjelenítője volt a zsoltáríró király, Dávid uralkodása alatt, akinek megígérte az Úr, hogy az ő utódaiból fogja elhívni a Messiást, a Krisztust.

Izrael története az időfelosztás szerint is az erények három korszakaként írható le. A királyság előtti kor a tettemberek, a bírák korszaka volt, s így az emunah erényét domborította ki. Ezután következett a prófétai korszak, az önálló királyság időszaka, amely az isten szavát, akaratát közvetítő emberek időszaka volt. E próféták és a kevés jó király, az olyanok mint Jósijás, a heszed erényét állították a középpontba. Lezárásként végül jött a meghódított, szabadságától megfosztott Izrael időszaka, amely az írástudók, a törvénymagyarázók korszaka volt, s mint ilyen a caddik-volt erényért helyezte a középpontba.

Maga a szentkönyv, a zsidó Biblia is az erényeknek e hármas felosztását tükrözi. A Tóra a helyes tetteket tanítja meg az emberrel, azt, hogy mi egyezik az isteni akarattal és mi nem, emellett a szövetségkötésnek, az Úrral kötött bizalmi kapcsolatnak a leírása is, s így elsődlegesen az emunah erényének a felmutatója. Az ezután következő prófétai könyvek isten szavának közvetítői, amelyek a próféták személyében a heszed erényét villantják fel. A Bibliát lezáró bölcsességi irodalom könyvei pedig magától értetődően a caddik-voltra, a törvénymagyarázás és a törvénykövetés, a gondolati úton történő istenkeresés erényére összpontosítanak azzal a kitétellel, hogy a vallás világában a megértésnek, a gondolati teljesítménynek csak akkor van értéke, ha azokat tettek hitelesítik. Jézus a legkeményebb szavakkal illette azokat a képmutató írástudókat, akiknek a tettei nem tanúskodtak arról, amit szavaikkal hirdettek mint isten szentkönyvbe foglalt akaratát.

A három erény fontos bibliai személyiségekben is megtestesült. A zsidó nép három ősatyja, pátriárkája, Ábrahám, Izsák és Jákób – akiket gyakran együtt említ a Biblia – a három erény megjelenítője. A cselekvésre mindig kész Ábrahám a hit, a feltétlen bizalom, az emunah erényéé, miként arra Szent Pál is rámutat a Rómaiakhoz írt levelében. Amikor felemelte kést, hogy feláldozza egyetlen reménységét, fiát, Izsákot, akkor az isteni akarat iránti teljes és feltétel nélküli bizalmáról tett tanúbizonyságot. Izsák, a feláldozandó gyermek, aki a hagyomány szerint engedelmesen odahajtotta a fejét a heszed erényének a megjelenítője, Jézus áldozatának az előképe, aki nemcsak átadja magát az isteni akaratnak, hanem fel is fogja annak a szükségességét. Jákób – aki az Úrtól az Izrael nevet kapja – a caddik-volt megjelenítője. Ő a ravasz észember, aki eleinte Ézsaut és apját becsapva visszaél okosságával, de később az isteni leckék nyomán bölcsességet szerez és méltóvá válik arra, hogy a választott nép, a tizenkét zsidó törzs ősatyjává legyen. A caddik, az igaz ember ismertetőjegye az Úr Mózes által közvetített törvényeinek a betartása. Jákób istennel való harca Peniélnél (a név jelentése isten megjelenése) és fölötte aratott győzelme (1Móz 32, 24-30), valamint Jákób álmának a története Bételben (a név jelentése isten háza) az égbe vezető létrával (1Móz 28, 11-19) a tudásútnak mítoszi nyelven való leírásai. Csak a tudás vallási útján járva tekinthető az ember mint értelmező egyenrangúnak az istennel mint megfogalmazóval, és csak a tudásút nyithatja ki az ember előtt a kaput a közvetlenül az égbe vezető úton. A tudásút isteni rangra emelő kivételességéről talmudi traktátusok tanúskodnak. Eliézer rabbi története a legismertebb ezzel kapcsolatban, aki eleinte csodákkal próbálja alátámasztani igazát, végül az isteni szózat is az ő álláspontja mellé áll, vitatársai mégsem fogadják el az igazát, mert az Eliézernek ellentmondó rabbik szerint a Tóra, az Írásban megörökített isteni szó és annak az értelmezése fölötte áll még az élő szóban megnyilatkozó isteni üzenetnek is.

A Biblia más fejezeteiben feltűnik a három erény három emberben megtestesülve. Az Egyiptomból való szabadulás történetében Mózes a heszed prófétai erényének a megjelenítője. Vele színről színre beszél az Úr. Két állandó kísérője közül testvére Áron, a zsidó papság megalapítója – mint Mózes szószólója, magyarázója – a caddik-volt, a szentség, a törvénykövetés prófétai erényének a megszemélyesítője, Józsue (Jézus is ezt a nevet viselte), az Ígéret Földjének az elfoglalója pedig Mózes hadvezéreként, harcostársaként, vallási értelemben vett tettemberként az emunah erényének. Ő volt az a töretlen hitű ember Efraim törzséből, akinek istenbe vetet bizalma sohasem tört meg, s ezért az Egyiptomból kijött zsidók közül egyedüliként ő lehetett az, aki népét vezetve beléphetett az Ígéret Földjére, amely az Isten Királysága előképe.

Ebből egyúttal az is kiviláglik, hogy mely központi bibliai és keresztény fogalmak kapcsolhatók a három központi erényhez: az isten népe, Isten Királysága fogalom az emunah erényéhez, a papság, a templom, a szentség, a kiválasztottság összetett fogalomköre a caddik-volt erényéhez, míg a heszed a krisztusi megváltással szentté lett és isteni közösségben egybeforrasztott egyház fogalmához.

A rövid életű egységes izraeli királyság három fölkent királya szintén a három központi erény megjelenítője. Benjámin törzsének hiteles képviselőjeként Saul a tetterejéről, időnként pedig az erőszakosságáról ismert, s így az emunah erényének a megszemélyesítője, amíg nem veszítette el az Úrba vetett bizalmát. A zsidók első királyaként sok csatában legyőzte a zsidók ellenségeit, s így ő rakta le a független Izrael alapjait. Utódja, Dávid végzi be ezt a munkát, amelyre Jeruzsélem elfoglalásával teszi fel a koronát. A nagy zsoltáríró király kétségtelenül a heszed erényének az embere, emiatt érdemesült arra, hogy ő kapja meg az Úrtól a messiási ígéretet, amit Nátán próféta közvetített mint isten szavát. Salamon, a templom megépítője, a bölcsességéről híres zsidó király egyértelműen a caddik-volt erényének a megszemélyesítője. Egész élettörténete erről szól.

A három király történetéből arra vonatkozóan is fogódzót kapunk, hogy mi a három embertípus legnagyobb gyengéje. Saul, a vallási értelemben vett tettember gyengéje az erőszakosság volt, de nem természetének ezen vonása miatt veszíti el a királyi koronát, amely Dávidnak adatik, hanem azért, mert letért az emunah útjáról, az isten akaratának való föltételen önátadásnak, az Úrba vetett bizalomnak az útjáról, amikor nem tartotta be isten parancsát az amalekiták kiirtásával kapcsolatban. (1Sám 15, 19-23). Mózes és Áron is egy ezzel összevethető bűn miatt nem mehetett be soha az Ígéret Földjére, pedig az Úr akaratát végrehajtva ők vezették el odáig az zsidó népet (4Móz 20, 9-12). A vallási értelemben vett észember, a bölcs Salamon gyengéjét a nők jelentették, akik megengedte hétszáz feleségének és háromszáz ágyasának, hogy idegen isteneknek hódoljanak a szent városban, Jeruzsálemben. Bölcsessége erényét megőrizve mégis ő válhatott a legszentebb hely, a templom megépítőjévé. Dávid gyengéi között ott volt mindkettő, az erőszakosság ugyanúgy, mint a nők iránti bűnös vonzódás. Betsabéval, Salamon anyjának való kalandjában mindkét gyengesége megmutatkozott, ám az Úr megkönyörült rajta, nem vette el a királyságát és nem vonta vissza a messiási ígéretet őszinte bűnbánata miatt, amely a heszed erényének a megnyilatkozása.


Így képzelte el a festő Dávidot, a zsoltáríró királyt, aki hárfáján a szív hangjait szólaltatta meg a heszed erényének a képviselőjeként

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2025 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor