Európa önkivégzése

Miért nem merjük ezt kijelenteni Nyugat-Európával kapcsolatban, amely ugyanezt teszi, amikor felsőbbrendűségi érzéssel telten Kelet-Európát, mindenekelőtt annak főhatalmát, Oroszországot teljes erőbefektetéssel igyekszik kizárni a kétcentrumú, keleti-nyugati felosztású kultúrkörből? Miután már szellemi értelemben csaknem teljesen végbevitte azt az önpusztító műveletet, amelynek a célja az, hogy a kereszténység megtagadásával az eredetileg kétpólusú civilizáció vallási oldala kizárja magából a vallási oldalát.

LASSÚ CIVILIZÁCIÓS ÖNGYILKOSSÁG

Európa, úgy látszik, nem ismeri önmagát. Polgárai tévképzeteket táplálnak arról a civilizációról, amelyben élnek és amelyet az ő hitüknek és cselekvésüknek kellene éltetnie.

Nyugat-Európa ma úgy viselkedik, mint a vagyonéhes ikertestvér, aki az apai örökség megszerzése érdekében mindent megtesz azért, hogy elüldözze a fivérét, még attól sem retten vissza, hogy hazug érveket gyártva tettére meggyilkolja őt. Miként Róma alapításának a mítosza szerint Romulus is megölte Remust, mert állítólag becsmérlően szólt az általa emeltetett városfalról, s ezután a testvérgyilkos egyedül lehetett az „örök város” királyává.

A kétpólusú kultúrkör esetében ez nem történhet meg, mert itt a testvérgyilkosság, a másik pólus elpusztítása öngyilkosság lenne, és nem spirituális értelemben felfogva, hanem ténylegesen. A kétcentrumú nagyegységek addig maradhatnak fenn bensőleg kettéosztott egészként, amíg mind a két fél egybetartozó módon, de különállóságát végig megőrizve működőképes marad. Kelet-Európa kizárásával vagy megsemmisítésével, netalán teljesen nyugativá formálásával – a Nyugat gazdasági gyarmatává és politikai, kulturális provinciájává züllesztésével – egész Európa elveszne. Szemléltetéssel élve, az ember úgy tud szabályosan, az elesés veszélye nélkül járni, ha előbb az egyik lábával, majd a másik lábával lép előre. Ha az uralmat átvevő bal láb a jobb lábat kinevezi bal lábnak, vagy öngyűlöletében a bal kéz netalán levágja jobb lábat, akkor abból egy nagy orra bukás lesz, de legjobb esetben is csak előre szökdelés, nem járás, mert vagy hiányozna a menéshez szükséges jobb láb, vagy jobb lábból kialakított bal lábként ugyanakkor akarna előre lépni, mint amikor a valódi bal láb.

Európa lassú öngyilkossága, ahogyan arra Douglas Murray mellett az utóbbi időben sokan felhívták a figyelmet, másként is zajlik, de az már csak következmény, hogy a civilizáció ellenállás nélkül átengedi a terepet a szomszédos rivális kultúrkörnek, az iszlámnak. E harcképtelenség okát abban fedezhetjük fel, hogy Európa az évszázadok óta művelt öntagadásával, a másik pólusa ellen vívott dühödt harcával már olyannyira meggyengítette magát, hogy képtelenné vált a hatékony önvédelemre. Egyetlen szerencséje, hogy maga az iszlám kultúrkör is válságkorszakát éli.

EURÓPA TAGADÁSTÖRTÉNETE

Európa újkori történetét úgy szokás leírni, mint egy páratlan fejlődéstörténetet. Úgy is leírhatnánk, mint a keresztény kultúrkör önmagával háborúzó tagadástörténetét. Először a vallását, a kereszténységet kérdőjelezte meg, majd vetette el nyíltan, ennek egyenes következményeként később embert istenítő álvallásokat kezdett el követni – Dosztojevszkij kifejezésével az Istenember helyébe az Emberistent léptette a civilizáció mintaadó középpontjába –, végezetül öntagadásával eljutott oda, hogy (tudatosítatlan öngyűlöletéből fakadó) gyilkos gyűlölettel keleti felét is el akarja taszítani magától a kultúrkör népesebb és gazdaságilag erősebb nyugati fele.

Ez az öntagadás három formája: ha emberről és nem civilizációról lenne szó, akkor úgy fogalmazhatnánk, hogy annak szellemi, lelki és testi szintje. Amikor Európa a vallása, a kereszténység ellen fordult, akkor szellemi kétpólusúságának a világi oldala a vallási oldalát próbálta leszakítani magáról; amikor az Emberistent állította a középpontba, akkor lelki kétpólusúsága az Istenembert, a Krisztust tagadta meg az Antikrisztusért; most pedig, amikor Kelet-Európát próbálja magából kizárni végleg, akkor testi szinten is ketté akarja szakítani önmagát, hogy ezzel tegyen pontot évszázadok óta zajló lassú és fájdalmas önkivégzésére.

 AZ ÖNTAGADÁS ŐRÜLTSÉGE

Európa, a kétcentrumú civilizáció önkivégző öntagadása abban mutatkozik meg, hogy az egyik pólus mindenáron le akarja választani magáról a másikat: (szellemi, kulturális valójában) a világi a vallásit, (testi, földrajzi valójában pedig) a nyugati a keletit, ami lelki értelemben azt eredményezi, hogy elveszíti a lelkét, a mintaadó középpontját a kultúrkör. E civilizációs „lélekcserét”, e valódi középpont nélkül maradó, látszólagos fókuszcserét vallási nyelven úgy fejezhetnénk ki, hogy a megváltással a világot a túlvilággal egyesítő Krisztus helyébe isten- és krisztustagadásával az újkortól fokozatosan a világot a túlvilágtól elszakító Antikrisztus kerül az európai ember figyelme középpontjába. A pszichológia terminusaival kifejezve az ego kerül a jungi Self mint mintaadó központ helyébe, a vallásit a világival egyesítő nyelven szólva az önzéslény kerül az önvaló helyébe. Ezzel az önzés és a gőg lesz a fatális döntésével lépésről lépésre posztkereszténnyé váló kultúrkör tagjában uralkodóvá.

Olyan ez az öntagadás, mintha az agy logikus gondolkodásért felelős bal féltekéje megtiltaná a formák felismeréséért felelős jobb féltekének, hogy működésbe hozza magát, amikor egy fényképet mutatnak az agy birtokosának, az embernek azzal a kéréssel, nevezzen meg valakit a fotón. A jobb félteke képessége nélkül ez nem fog menni. Egy másik példát is felhozhatunk. Olyan ez, mintha a bal kéz meg akarná tiltani a jobb kéznek, hogy a segítségére siessen, miközben a két kéz birtokosa, az ember egy ötven kilós cementes zsákot próbál fölemelni a földről. Esztelenség, hiszen egy kézzel egy átlagember nem birkózhat meg a feladattal, de nem csupán értelmetlen erőlködés az, amivel próbálkozik, hanem a magának okozott következmények miatt fájdalmas is. A lassú önkivégzés nem lehet szenvedésmentes.

A fájdalmassága miatt a japán szeppukura, egy másik, egycentrumú kultúrkör rituális öngyilkosságára emlékeztető önkivégzés elkövetője az önmaga elleni erőszakot – az elhatározás mögött megbúvó átmeneti elmeőrület bizonyítékaként – nem érzi sem szenvedés okozójának, sem értelmetlenségnek, ellenkezőleg, ezt tekinti emberi kiteljesülése, boldogsága és létértelme elérése egyetlen választható útjának. Ezúttal mértani példával élve, olyan ez, mintha az ellipszis, a két fókuszponttal rendelkező görbe mindenáron körré, egy fókuszponttal rendelkező görbévé akarna válni, mert úgy gondolja, ő csak így teljesedhet ki, válhat boldoggá és célba értté. Kepler óta tudjuk, hogy a bolygók elliptikus pályán mozognak a Nap körül, amelynek egyik fókuszpontja maga a Nap. Ez pedig így van rendjén, az egy fókuszpontú körmozgás – ahogyan Kopernikusz vagy Ptolemaiosz e szempontból téves világmodellje elképzelte – sem boldoggá, sem kiteljesedetté nem tenné a bolygókat, csak célt tévesztetté, a természettel szembemenővé nem zárva ki annak a lehetőségét, hogy egy elképzelhető másik világban a tökéletesebbnek tekintett körmozgás szerint keringenek Napjuk körül a bolygók. De nem ebben a világban, amelyben mi élünk.

Ebből a zárógondolatból kiindulva érthetjük meg, mi motiválja a kétpólusú civilizáció tagját, hogy szellemileg vallása, a kereszténység megtagadásával és földrajzilag Kelet–Európa civilizációs örökségből való kitagadásával mindenáron egypólusúvá akarja leszűkíteni Európát és a tágabb értelemben vett Nyugatot, amelybe Oroszország mellett Amerika és Ausztrália is beleértendő. Ennek oka abban keresendő, hogy képtelen elfogadni a világát olyannak, amilyen az a valóságban. Ezt nevezem én valósággyűlöletnek.

A VALÓSÁGGYŰLÖLETTŐL AZ ELTÖRLÉSKULTÚRÁIG

A világ természetfölötti, isteni eredetű rendjének az elutasítása, a valósággyűlölet a másik oldaláról nézve illúziókergetés: menekvés a létező világtól és menekülés egy nem létező világba. Emiatt melegágyát képezi az ábrándozó idealizmusnak, az utópikus gondolkodásnak, ha pedig az álmodozásból társadalommérnöki megvalósítási törekvés lesz, akkor az menthetetlenül erőszakos, véres formát ölt, lásd a 20. századból a bolsevik vagy a náci történelembeteljesítői erőfeszítéseket az általuk elképzelt boldog világ létrehozása céljából. A 21. század elejét uraló, sokarcú progresszív mozgalmakra is ugyanígy ráillik ez a jellemzés, amelyek úgyszintén a valósággyűlöletből merítik világmegváltói törekvéseiket.

Charley Kirk meggyilkolásánál is megmutatkozik ez. A vallási irányzata missziós elvét követve a hitét nyíltan, vitatkozva terjesztő teljes evangéliumi keresztényt nézetei miatt ölték meg. Gyilkosa az első hírek szerint a nemek közötti természetfeletti eredetű rendet elutasító, valósággyűlölő eszmeiség hatása alatt állhatott.

Hogyan lesz a gondolati tévúton járásból gyűlölet és véres erőszak? Amikor a vallási vakhittel követett (tév)eszme összetalálkozik a valósággyűlölettel, akkor a téveszméhez hozzáigazítani vágyó átalakítási szándék ölelkezik össze az öntagadással szükségképpen együtt járó gyűlölet projekciójával. A kivetítés eredményeképp a gyűlölködő gyűlölete tárgyát fogja gyűlölködőnek látni, s nem magát. A valóság tagadójaként pedig a boldog jövőbe vetített, (tév)eszméi képére átalakított valóság tagadóját fogja felismerni gyűlölete tárgyában, aki valójában csak az isteni renddel szembemenő, hosszabb távon életképtelen valóság elutasítója. Innen már csupán egyetlen gondolatlépésre van a magát jónak tartó gyűlölködő attól a tévképzeteit betetőző rádöbbenéstől, hogy a projekciója miatt gonosznak és a „boldog jövő” kerékkötőjének látott személy likvidálásával, társadalomból való kitörlésével igazából jócselekedetet, s nem bűntényt hajt végre.

Ilyen az eltörléskultúra (cancel culture) pszichológiája. A más okokból személyiségükbe ivódott erőszakosságuk mellett ugyanez a bűntetteiket igazolni látszó veszélyes tévhit ösztönözte az „osztályellenséget” gyilkoló Lenin-fiúkat és a zsidókra vadászó nyilasokat.

A (bűn)tetteknél az emberi attitűd az, ami igazán fontos, s nem a hivatkozási pontul, azaz álarcul szolgáló szómágia, ideológia. Az ideológiai szembenállás ellenére a náci és a bolsevik politikai vallások erőszakra épülő attitűdje semmiben sem különbözött, mindkettőt ugyanaz (ál)vallási vakhit vezérelte, hogy bármikor jogában áll (tév)eszméi képére erőszakosan átalakítani a valóságot: „átszerkeszteni” akár az egész világot. A lényegi elemben, a beállítódásukban tehát egyek voltak, csak a szavak szintjén, politikai vallásuk hitében különböztek. Ezért cserélhette fel könnyedén, egyik napról a másikra a nyilas egyenruhát ávósra a kommunista verőlegény.

Letartóztatott zsidó nők Budapesten

Virágok a megölt Charley Kirk emlékére