Tudta-e?
Hogy melyik a legrégibb magyar nyelvemlékünk ? A HALOTTI BESZÉD ÉS KÖNYÖRGÉS, 1200 körül keletkezett. Ez az elsõ olyan magyar nyelvű írás, mely komoly irodalmi érték is. A BESZÉD szabad, a KÖNYÖRGÉS szó szerinti fordítás latinból; összesen 274, az ismétlõdõ szavakat csak egyszer számítva 190 szóból áll.

136-137. szám - 2016. január, február

Az oktatás digitalizálódása

A könyv fejlődése mindig tükre, naplója volt az emberiség fejlődésének; ami találmányt a korok felvetettek, ami természeti erőt az ember irányítani tanult, a könyv igyekezett a maga céljára hasznosítani. Ki tudja, milyen találmányokkal jön a jövő s milyen lesz a jövő könyve? Csak annyi bizonyos, hogy akkor is az ezerarcú élet, az emberiség haladásának tükre lesz.
VARGA Tünde, PhD hallgató, Nyugat-magyarországi Egyetem

7

2013 szeptemberében kezdődött meg az a kutatómunkám, melynek célja egy műszaki-tudományos, magas szintű vizualitással rendelkező, digitális tankönyv elkészítése. Ehhez szükséges kutatásokat végzem a digitális kiadványszerkesztés tervezési alapelveinek, technológiáinak, fejlesztési lehetőségeinek alapos megismerésében és alkalmazásában. Tervezőgrafikus-művészként és környezettudományi (környezetpedagógiai) doktorandusz hallgatóként munkám fő célja a műszaki- és művészeti tudás ötvözése a tankönyvi rajzok és ábrák előállításában, a jó közérthetőség érdekében.

A teljes cikk itt olvasható.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2022 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor