Békemozgalmak az első világháborúban

Már a napóleoni háborúk okozta borzalmak is elgondolkodtatták az embereket, de az 1848-as forradalmi események voltak azok, amelyek szembeállították a kortársakat a nemzetközi béke megőrzésének kérdésével. A gyakorlati megvalósításra azonban hosszú éveket kellett várni.

Az első világháborút megelőző évtizedekben két különálló vonalon indult meg a nemzetközi békemozgalom kibontakozása: létezett egy polgári-liberális mozgalom, amelyet a Nemzetközi Békeiroda képviselt, továbbá a szocialista mozgalmak elképzelései, amelyek a társadalmi osztályok megszűnéséről, így a harcok nélküli világról beszéltek, amit a Második Internacionálé munkássága által kellett volna megvalósítani. Ez utóbbi szervezet a nemzetközi szocializmus, a békés világegység ügyét hivatott szolgálni, és 1889-ben alapították. A Nemzetközi Békeirodát (IPB – International Peace Bureau) 1891-ben hozták létre, és 1910-ben e szervezetet Nobel-békedíjjal tüntették ki.

A békemozgalmak hátterében két áramlatot kell megkülönböztetni. Az első az őszinte, amely a háborúk, összetűzések, felkelések, gerillaharcok elkerülésére törekszik. A második áramlat az emberbaratság (filantrópia, emberszeretet) álarca mögött a békemozgalmakat a gazdasági-, katonai-, vallási-, politikai háttérerők akaratának megfelelően vetik be a hatalmi csatározásokban. Ez utóbbiak dominálnak a nemzetközi békemozgalmakban. Ennek megfelelően kell olvasni az alábbi Rubicon bejegyzést is. „A 19. század elhozta a tömeghadseregek korát, így a hadászat mellett a hadijog is átalakult. Közel egy évszázadba tellett, amíg a nemzetközi konferenciákon lefektették az új szabályokat, amelyek aztán az I. világháború során kötelezték az összes hadviselő felet. A Nagy Háború idejére az összes résztvevő ratifikálta a genfi és hágai egyezményeket, majd a háborús körülmények között a kölcsönös retorzióktól tartva igyekezett betartani azokat. A békemozgalmak eredményeképpen létrejövő szabályok messze nem voltak pacifisták, csupán a háborúkat kívánták humánusabbá tenni. Bizonyos esetekben ez nem sikerült (lásd a vegyi fegyverek használatával kapcsolatos atrocitásokat)…”
https://www.facebook.com/rubiconintezet/posts/a-19-sz%C3%A1zad-elhozta-a-t%C3%B6meghadseregek-kor%C3%A1t-%C3%ADgy-a-had%C3%A1szat-mellett-a-hadijog-is-/578858977996884/

Elgondolkodtató az első világháborút megélő Magyary Géza, egyetemi tanár beszédének alábbi részlete is. „A békemozgalmaknak ugyanaz a sorsa, mint minden nagy eszméé, mikor először feltűnik: félreértik. S épen ez oka annak, hogy nehezen tudnak tért hódítani. A békemozgalmak nem kivannak örök békét. A háború is az emberi természet egyik megnyilatkozása, amelyet teljesen elhárítani alig lehet. A békemozgalmak csak arra törekesznek, hogy a háború okai ritkábbak legyenek, s minél kevésbbé kerüljön sor háborúra. Céljuk tehát a békés megértés szellemét megteremteni, s oly nemzetközi jogintézményeket létesíteni, amelyek a fegyveres mérkőzéseket lehetőleg elhárítják. Ezen jogintézmények közt a legfontosabb a nemzetközi bíráskodás. Ha pedig ezt sikerül megteremteni, akkor elérhető a békemozgalmak legfőbb célja is, a fegyverkezés korlátozása. Minthogy azonban ezek az eszmék egyhamar alig valósíthatók meg teljesen, a békemozgalmak még egy másik célt is tűztek ki maguk elé: enyhíteni a háború borzalmait. Ha a háború már kitört, az minél kevesebb szenvedéssel járjon a hadviselőkre és az emberiségre. Ha ezt a kettős céljukat átértjük, nemesen gondolkodó ember alig lehet ellenségük. Nem megvalósíthatlan, utopistikus programot tűznek ki maguk elé, hanem a leggyakorlatibb és egyben a legnemesebb célokat szolgálják. A békemozgalmak különféle utakon kívánták céljaikat elérni. Egyesületek, hivatalos és nem hivatalos kongresszusok, s hatalmas irodalom terjesztették a békés megegyezés eszméjét. Mindezekről most természetesen nem lehet szó. Talán csak azt említhetném fel, hogy a békés megértés annyi szála még soha sem szövődött államok és nemzetek közt és soha sem volt oly sűrű az érintkezés közöttük, mint a legutóbbi időben úgy, hogy annál fájdalmasabban érint az a mélységes szakadás, amelyet közöttük a háború előidézett. De különösen elszomorító, hogy ezt a szakadást azok a nemzetek idézték elő, amelyek a békemozgalmak leglelkesebb híveinek mutatkoztak.”(Hadi beszédek, Magyary Géza: A békemozgalmak és a világháború, Budapest, Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, 1915, 5.-6. oldal http://mek.niif.hu/11100/11181/11181.pdf)

A békemozgalmakat politikai kalkulációk, számítgatások céljaira felhasználó emberek és szervezetek szándéka egy nemzetek feletti politikai tényező kiépítése volt, ami azután a Népszövetségben és az ENSZ-ben valósult meg. Ezeknek a szervezeteknek voltak és vannak is pozitív hozadékai, de ugyanígy negatív, hatalmi aspektusai is.

Az első világháború során különféle békeszervezetek alakultak: mint a Női Nemzetközi Liga a Békéért és Szabadságért (WILPF) és a Megbékélés Szövetsége (FOR) az Amerikai Baráti Szolgálat Bizottsága (AFSC), a Háborús Ellenállók Ligája (WRL). Ezek a mozgalmak a militarizmus elleni küzdelem és a nemzetközi béke előmozdítása érdekében küzdöttek, dolgoztak, pl. a lelkiismereti okokból történő katonai szolgálatmegtagadást népszerűsítették és tárgyalásos békére törekedtek, béketüntetéseket szerveztek. Az első világháború alatt a pacifista mozgalmak tagjai a brutális cenzúra és üldöztetés ellenére is tiltakoztak a háború ellen. Sokukat a letartóztatás fenyegette. Svájc sok pacifista számára nyújtott menedéket. A békemozgalmak jelentős hatással voltak a közbeszédre, többek között munkás és egyéb reformokat szorgalmaztak, hogy minél többen támogassák őket. Továbbá jogi úton és segélyekkel igyekeztek támogatni azokat, akiket a hatóságok meghurcoltak pacifista tevékenységükért, vagy a katonai szolgálat megtagadásáért. Sajnos, jól tudjuk, jelentős nyomást nem tudtak gyakorolni a hadi és politikai vezetésre, a világháború tehát teljes embertelenségében és több éven át zajlott, minden igyekezetük ellenére is.

A békepártiak a béketárgyalások előmozdításán is fáradoztak, a programjaikban előlátták a területi elcsatolások, annektálások és háborús kártalanítások mellőzését. A követeléseik között a következőket találjuk: 1. az érintett lakosság beleegyezése nélkül tilosak az annexiók vagy területi átruházások, 2. a gyarmatokkal folytatott kereskedelem liberalizálása, 3. az 1899-es és 1907-es hágai békekonferenciák folytatása, 4. megállapodások a fegyverzetcsökkentésről, 5. a külpolitika parlamenti ellenőrzése. Ezeknek az elképzeléseknek egy részét vette át Woodrow Wilson, az USA elnöke, aki egy humánus békét és egy nemzetközi szervezet létrehozását tűzte ki célul a jövőbeli háborúk megelőzése érdekében. Ez utóbbi végül a Népszövetség létrehozásához vezetett.

A békepárti mozgalmaknak nem volt könnyű dolguk. A békeaktivistákat a rendőri és katonai hatóságok megfigyelték, üldözték, kiadványaikat cenzúrázták. A pacifistákat szentimentálisnak, nőiesnek vagy hazaárulóknak bélyegezték. A rágalmazó hadjáratoknak nem volt se vége, se hossza. Manapság is ugyanaz a helyzet, amikor az őszinte békeaktivizmusról beszélünk, hiszen az igazi békét kívánók az agyonhallgatás ködébe vesznek, helyettük az emberbaráti maszkot viselő szereplők hamis hangjait hallhatjuk.