Tudta-e?
hogy az USA-ban az 50 tagállamból 35-ben a törvény kötelező AIDS-szűrést tartalmaz, sőt New Yorkban 1997-től már az újszülötteket is kötelezően vizsgálják?

211-212. szám - 2022. április-május

Diákverseny

Eredmények - X. Vajdasági Fogyasztóvédelmi Diákverseny

A GENIUS - a tehetséges diákokért mozgalom keretében május 14-én, a Svetozar Marković Gimnáziumban Újvidéken, tizedik alkalommal rendezték meg a tartományi szintű diákversenyt, melynek témája a fogyasztóvédelemmel kapcsolatos megfigyelés, kutatás, elemzés volt.
dr MUHI B. Béla

5

A diákok önállóan vagy csapatban végeztek kutatást, vizsgálták mindazon tényezőket, melyek a fogyasztók jogaival, érdekeivel ellenkeznek, nem etikusak, veszélyeztetik az egészséget és a környezetet. A versenyzők rámutattak a törvénytelenségekre, visszaélésekre, illetve a lehetséges megoldásokra.

A témát az idén is a közgazdaságtan, a jogtudomány, a biológia, a kémia, a környezetvédelem, az orvostudomány és más szakterületek szempontjából közelítették meg a diákok.

A verseny célja az volt, hogy felkeltse a fiatalok érdeklődését  a fogyasztóvédelem, a tudatos vásárlás, az egészségmegőrzés, a környezetvédelem, az emberi jogok érvényesítése iránt.

Az idei versenyre összesen 17 közép- és általános iskolás csapat nevezett be, Vajdaságból és Magyarországról egyaránt.

A csapatok két csoportba lettek osztva: 1. csoport - általános iskolás és 1. és 2. osztályos középiskolás diákok, 2. csoport - 3. és 4. osztályos középiskolás diákok

A zsűri (Borsos Antal, Borsos Judit, Mészáros Béla és Szórád Ferenc) döntése alapján a következő eredmények születtek:

1. csoport - általános iskolás és 1. és 2. osztályos középiskolás diákok

1. díj

Számít a határidő?
Szabó Szilvia
Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Zenta
Mentor: Tandari Emese

2. díj

Akció vagy megtévesztés?
Vastag Ivett és Bukta Bernadett
Közgazdasági és Kereskedelmi Iskola Zenta
Mentor: Tandari Emese

és

Élelmiszer pazarlás és éhezés Magyarországon
Solymosi Bernadett és Kádár Péter Pál
HSZC Szentesi Zsoldos Ferenc Technikum
Mentor: Ollai Julianna

3. díj

Kako brza hrana i proizvodi za mršavljenje utiču na naše zdravlje
Ena Pilh i Milena Nešić
Ekonomsko-Trgovinska škola Senta
Mentor: Sanja Marković

2. csoport - 3. és 4. osztályos középiskolás diákok

1. díj

Hajfestékek
Kalocsai Viktória és Török Réka
Egészségügyi Középiskola Zenta
Mentor: Gere Anikó

2. díj

E-kereskedelem
Szekeres Dóra Lili és Asztalos Amanda
Hódmezővásárhelyi SZC Makói Návay Lajos Technikum és Kollégium
Mentor: Szekeres Krisztián

3. díj

Sitni trikovi za obmanu potrošača
Ognjen Miladinov i Lenkica Jančić
Ekonomsko-Trgovinska Škola Senta
Mentor: Jelena Zeković

A verseny szervezője a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete volt, támogatója az Emberi Erőforrások Minisztériuma. Főszervező: Dr. Muhi B. Béla.

Kapcsolódó cikkek

ISSN 2334-6248 - Elektronikus folyóiratunk havonta jelenik meg. ©2024 Fókusz. Minden jog fenntartva!
Design by predd | Code by tibor